
diyarium
Rúgd fel velünk a szabályokat!

Üdvözöllek Téged!
Örülök hogy itt vagy velünk, szeretnék bemutatkozni.
Niki vagyok, gyakorló írószer,- és határidőnapló – függő.
Emellett kissé szertelen és lökött családanya is aki igyekszik megszervezni a kis családja (két kispasi, egy férj és egy blöki)életét.
Jól. Hatékonyan. Amolyan nem-annyira-idegesítően-unalmas módban.
Hosszú évekig kerestem a legjobb határidőnaplót erre a célra – gimis koromban ennek külön rituáléja volt szeptemberenként – mindhiába. Mindig ott motoszkált bennem, hogy ha tökéleteset akarok, meg kell csinálnom nekem. Ekkor találkoztam először a korongos rendszerrel, mely nagyon megtetszett, azonban még mindig nem találtam minden ponton hibátlannak. Sok év kutatás és tanulás előzte meg azt, hogy végül létrejöhetett ebben a formájában és ez lett a DIYarium.
A webshopot családi összefogással, kalákában működtetjük (látnátok a nagyfiam amint korongokat válogat, vagy a férjemet amint dobozokat cipel!) és azt hogy a DIYarium ilyen formában eljuthat hozzátok, segíti még az én csodálatos mentorom és a fantasztikusan kreatív barátnőm, akikre mindig számíthatok ha elakadok. (Szoktam.)
Számomra a DIYarium a határidőnaplók Cadillac-je, mindent tud amire szükségem van, hiszen én döntöm el mit tudjon – és matricázni is imádok. Nincsenek többé szabályok – színek, feliratok, de még az is hogy az évben mikor kezdődjön vagy végződjön a napló – mindenről magam döntök! Remélem nektek is ugyanakkora örömet okoz majd a használata mint nekünk, gyertek, térjünk el a normától, rúgjuk fel a szabályokat együtt!
Niki